Jó régen írtam már a blogra, most igyekszem bepótolni. Szerencsére Krakkót nem olyan könnyű elfelejteni, szóval ez még menni fog.
Szóval, mint korábban kifejtettem, végül csak megérkezett az ösztöndíj, és az utolsó pillanatban sikerült befizetni az útra. Az utolsó pillanat konkrétan a busz indulása volt. Marha viccesen sikerült a dolog, mert előtte volt az egyik lengyel csajnál, Ulánál egy kis összejövetel, ahol filmeket néztünk volna, ha nem iszunk. Én az Argót vittem, mint a magyar kultúra egyik maradandó lenyomatát, de nem jutottunk vele sokáig, tekintve, hogy a feliratot olvasni nem könnyű. ha az ember iszik pár pohár Sarlotkát előtte. Így végül a kultúrális konferencia a konyhában folytatódott, megtanítottam a szlovák lányoknak, hogy "kibaszott részeg vagyok". Egyikük még használta is még aznap este, mert ment egy ESN-es buliba, és szerette volna Verát megörvendeztetni valami ízes magyar mondattal. Szóval senki sem mondhatja rám, hogy nem terjesztem az igét. Elég sokáig eldumálgattunk, szóval kb. egy óra alvás után elindultam egy éjjeli busszal. Otthon bepakoltam, elaludtam egy fél órára, aztán ruhantam a buszhoz, épp sikerült elérni.
Krakkó asszem 300 km-re van innen, a busz meg durván 5 óra alatt ér oda, de ezt nem tudom pontosan. Legalább volt lehetőségem aludni. Időnként megálltunk, olyankor beszereztem valamit, amiben van koffein, aztán aludtam tovább. Az első megállónk Auschwitz volt. Amikor Lengyelországba jöttem, tudtam, hogy ez az a hely, amit mindenképpen meg akarok nézni. Valahogy morbid egy kicsit, hogy a megsemmisítő tábortól pár méterre éttermek meg szuvenírboltok vannak. Itt kaptunk ebédet, meg játszottunk a török arcokkal ilyen asztali hokit, vagy mi a franc ez. Aztán jött a halálgyár látogatás. Aki ismer, és tudja, hogy végigröhögtem a Schindlre listáját meg hasonló enyén manipulatív filmeket, az sejtheti, hogy nem úgy mentem oda, hogy na most aztán teljesen szét leszek esve, és igenis tessék szörnyülködni. Ez is csak egy történelmi helyszín, és pl. a temetőbe is lazán beengednek különösebb etikett nélkül, szóval ezt talán túl komolyan veszik. De bazmeg, az hogy valaki végigröhögje a dolgot, meg úgy fotózkodjon az "Arbecht mach frei" kapunál, mint a Diadalívnél, vagy hogy a csoport ügyeletes négerét, Ibrát basztassa azzal hogy ő innen nem jön ki, szerintem egy kicsit túlzás. Azért ez mégse egy pláza, meg tényleg sokaknak nem volt innen kiút, a kéményt leszámítva...szóval így lopták be az olaszok magukat a szívem azon csücskébe, ahova nem jó tartozni. Maga a hely egyébként nem olyan lélegzetállító, persze ronda, meg tele van szögesdróttal meg minden, meg néhol látni két tonna emberi hajat, meg abból készült szőnyeget, de ettől függetlenül akkor fejti ki a hatását, ha bele tudod magad élni. Azért sikerült látni más csoportokból olyanokat, akik sírva üldögéltek egy lépcsőn. Egyfajta megrendültséget én is éreztem, de inkább a vezetőnk történetei miatt. Elég jól jártunk vele, szerintem hitelesen, tényszerűen, fölösleges érzelmi manipuláció meg nyekergés nélkül elő tudta adni, hogy mi folyt itt. Láttuk a gázkamrákat is. Most olvasom a hírekben, hogy volt otthon náci felvonulás, meg hogy egyesek szerint ezek a kamrák nem is léteztek. Ami azt illeti, nem tudnék megesküdni rá, hogy ezek tényleg gázkamrák voltak, ha igen, akkor azóta kicsit átalakították őket, pl. leszedték az ajtót. De ami azt illeti, szerintem nem olyan marhára lényeges, hogy mivel és mennyit nyírtak ki, elég elcseszett hely ez így is. Sötétedéskor hagytuk el a nagyobb tábort, Birkenaut, majd este megérkeztünk Krakkóba. Én a törököket ismertem igazából, úgyhogy velük voltam egy szobában. Este elvittek minket valami klubba, ami pizzéria is volt egyben. Főleg beszélgettünk, kevesen táncoltak. Viszonylag hamar hazamentünk, mivel mindenki fáradt volt.
Másnap összeszedtük magunkat, és szétnéztünk az Óvárosban. Elég jó hely, kicsit Pécsre emlékeztet, kb. olyan "így nézne ki Pécs ha az is főváros lett volna" jellegű. Az idegenvezetőnkkel itt is jól jártunk, sokat megtudtunk a helyről. Például ezt a sárkány cuccot is. Arról van szó, hogy néhány csont, valószínűleg bálna-csont ki van függesztve a helyi Bazilikára. Ugyanis anno volt egy sárkány, aki itt zabálta fel a szüzeket. Erre jött egy Krak nevű herceg, és kinyírta. A komcsi időben inkább az volt elterjedt, hogy Krak cipész volt, igazából nem tudom melyik a régebbi verzió. Szóval Krak valami mérgezett bárányt adott a sárkánynak, aki ettől rohadt szomjas lett, és addig ivott a Visztulából, amíg ki nem pukkadt. A belei meg a csontjai szétrepültek mindenfelé. Ezzel magyarázták a jégkorszak idejéről maradt csontokat a helyiek. Kreatív... Szóval Krakkó szimbóluma egy sárkány, kb. úgy néz ki, mint Süsü. A városnézést egy étteremben fejeztük be, ahol kipóbáltam a tradicionális ételeket, vagyis a Bigoszt és a Sarlotkát. Az előbbi kb. olyan, mint a székely káposzta, csak durvább, a másik meg tkp. almáspite. Az elején emlegettem egy másik Sarlotkát, ami egy ital. Ez almalé összekeverve egy helyi vodkával, a Zubrovkával. Kaja után úgy éreztem, hogy most már kipukkadok. Mondhatni az emésztésem nem volt az igazi egy hét éhezés után, szóval nem nagyon volt kedvem sehová se menni. Mivel a törökkel vagyok a legjobb viszonyban, velük mentem, és végül egy vizipipa bárban kötöttünk ki, ahol nagy egyetértésben elbasztuk a városnézésre szánt délutánt. Marha sok mindenről beszélgettünk, a zenétől a kultúrán és történelmen át a jelenlegi politikai viszonyokig. Poén, hogy ezekkel valahogy könnyebben azonosulok, mint az elméletileg közelebbi nyugat-európaiakkal. Náluk van egyfajta egészséges nacionalizmus, ami szerintem mifelénk hiánycikk. Ezen nacionalizmus keretein belül mentünk el egy sport pubba, ahol megnéztük a spanyol vs. török focimeccset, ami a törökök vereségével zárult. Szórakoztató időtöltés volt nézegetni, hogy szurkolnak, és szorgalmasan jegyzetelni a török káromkodásokat. Este aztán csatlakoztunk a többi erasmuszoshoz, és elmentünk valami lakás-discóba. Valami francia csaj csatlakozott hozzánk, úgy be volt baszva, hogy alig tudott angolul megszólalni. Burak lelkesen utánozta is az akcentusát, mondhatni ez a srác se a nemzetközi és kultúrális tolerancia úttörője. Szóval megérkeztünk ebbe a klubba, ami tkp. egy lakótelepi lakás lépcsőháza és lakásai. Én annyira nem voltam oda a helyért, de aztán úgy döntöttem, hogy megpróbálok kezdeni magammal valamit, és én is táncoltam. Gondolom jó nevetséges volt. Késő este aztán visszaértünk, dumáltunk egy kicsit, és ledöglöttünk aludni.
Másnap reggel összeszedtük magunkat, és elmentünk Móriába. Ez igazából egy sóbánya, aminek már nem emlékszem a nevére. Elég jó hely, ami azt illeti, szerintem itt is leforgathatták volna a Gyűrűk ura releváns részeit. Az olaszok folytatták Ibra buzerálását, ezúttal lefényképeztették, ahogy egy ilyen kézi felvonóval küszködik, mint a régi rabszolgák. Annyira nem zavart már, mivel az elmúlt napokban sikerült megfigyelni, hogy köztük és Ibra között egyfajta különleges kapcsolat van, és azért szeretik ők a néger barátjukat, meg Ibrát kevésbé zavarja a dolog, mint minket. Az jobban idegesített, hogy be nem áll a pofájuk, és emiatt alig hallani valamit a vezető beszédéből. Érdekes párhuzamot figyeltem meg a cigányok és a déli népek között. Tulajdonképpen a legtöbb tulajdonsággal rendelkeznek, amik miatt a cigányok ellenszenvesek (leszámítva persze néhány kriminális dolgot, de itt ellenszenvről, és nem ellenségességről beszélek). Érdekes, hogy ennek ellenére a délieknek simán van civilizációjuk, ami meg a mi etnikumunkat illeti, hááát... Mondjuk hozzá kell tenni, hogy igazából mindkét népséget jobban kellene ismerni ahhoz, hogy ezt magyarázni lehessen, elvégre cigóból is van vagy három-négy fajta odahaza, és némelyikkel még egész jól ki is lehet jönni. Na mindegy, szóval a sóbánya marha szép volt, kár hogy álmos voltam. Itt is kaptunk ebédet. Elkövettem azt a hibát, hogy olyan helyre ültem, ahol mindenki török volt. A harmadik napra már egész jól beilleszkedtem közéjük, de azért az talán túlzás volt, hogy közéjük ültem, tekintve, hogy a nyelvüket azért nem beszélem. Ők viszont annál szívesebben. Hazafelé aztán nagyon soká tartott az út, megint vettem minden biszbaszt az úton, ami ébren tart. Végignéztünk egy filmet, aludtunk, zenét hallgattunk, meg minden, de így is rohadt hosszú volt.
Végül holt fáradtan, élményekkel telve értem haza. Amikor kinyitottam az ajtót, egy nagy, fekete szőrös macska fogadott. Mondom, "te meg ki a fasz vagy?" Mint megtudtam, távollétemben gyarapodott a kégli lakossága, és van egy új lakótársam.
