Tekintve, hogy a BálintFest a költségvetés nem kis részét elvitte, ismét arra jutottam, hogy nem érdemes római lakomákról álmodozni. Az államadósságot nem akartam tovább növelni, úgyhogy egyéb megoldások után néztem.
A BálintFest után maradt pia a hűtőben, mondanom se kell, alkoholmentes. Úgy látszik a vendégnek jó ízlése van... Szóval a folyadékkal nem lesz baj. Persze itt lehetne kérdezni, hogy mi a náthásért nem a csapvizet iszom, de asszem már írtam, hogy a helyi víz emberi fogyasztásra alkalmatlan, vagy legalábbis nagyon ügyesen álcázza magát mosogatólének. Szóval venni kellett volna. A szombat nem volt gázos, a nap nagy részét úgyis alvással töltöttem, meg volt valami zsömle, amit pénteken vettem, és rekord sebességgel száradt meg. A mikró segítségével feltámasztottam, aztán felboncoltam, és mielőtt újra megszárad, csináltam belőle pirítóst. Egész korrekt lett. Az utolsó tojásokat is sikerült felhasználni rántottának. Az mondjuk nem volt olyan jó, mivel baromi retkes volt a serpenyő, és nem sikerült levakarni róla minden szenet, úgyhogy azt a kajámon láttam viszont. Egy kicsit rendezgettem is a kérót, nem kellett siettetni a dolgot, mivel Anghel Valenciában volt, Luis meg Amsterdamban. Szóval egy darabig enyém a kégli... Ezzel elvoltam hétvégén, aztán meg mentem a piacra, mivel Kati mondta, hogy ott olcsóért adnak krumplit. Sikerült megvenni a zöldséget, és mivel Kati épp áthívott, azt is megmutatta, mit kell vele csinálni. Szóval már tudok sültkrumplit sütni. Yeah. Amúgy azért hívott, mert este egy újabb magyar lánnyal találkoztam, akit Répának szólítanak. Ezt egy kicsit nehéz nekem megszokni, úgyhogy szerinem én inkább Vikinek fogom hívni, ha meg nem sértem. Sörözni voltunk, persze meghívtak.
Így jött el a következő nap. Utaltam a forint számlámról pénzt, mivel még mindig nem jött meg az ELTE támogatása, de mivel az se rögtön érkezik meg, kicsit aggódtam, hogy az apadó készletek meddig tartanak ki. A krumplival mondjuk jól elvoltam, szerintem egész jó volt, csak épp úszott a már használt olajban. Ez valószínűleg nem tesz jót, az emésztésem legalábbis jól szétesett.
Szerda reggel aztán néztem a számlát, és döbbenten vettem tudomásul, hogy gazdag vagyok. Mondjuk gazdag épp nem, de az utóbbi pár nap után olyan féktelen pénzügyi szabadságot éreztem, mint egy csöves, akinek jutott zsíroskenyér, és így nem kajára kell költenie a pénzét. Szóval el is kapott a gépszíj, szórtam a pénzt, pl. ettem gyrost, meg ilyenek. És persze ez azt jelentette, hogy most már ki tudnám fizetni a krakkói utat, amit a hétvégére terveztek, és én a pénz hiánya miatt nem jelentkeztem. Úgy voltam vele, hogy most már hagyom a fenébe, de aztán a barátnőm addig biztatott, hogy mégis megpróbáltam. Igaza volt, mert még pont volt nekem hely. Szóval az ösztöndíj az utolsó pillanatban érkezett. Úgy néz ki Isten is érzi, hogy most már lehet egy kicsit bőkezűbb is az áldásaival. Így tehát végül még se kellett kiülnöm az aluljáróba a gitárral, hogy összeszedjem a kajára a pénzt, pedig már nagyban gyakoroltam a Fürgerókalábakat a helyi erőknek... (lehet hogy Isten igazából rájuk vigyáz, és nem rám)
Amúgy, ezen a bizonyos szerdai napon, március 26-án havazott. Úgy néz ki itt a húsvétot is a Mikulás intézi.
